Kedves Művésznők!

Mérnök Kolléganők!

Kedves Közönség!

Aki eljött a mai kiállítás megnyitójára, Liszt és Chopin fogadták. Mintegy ebéd előtti muzsikát képzeltünk, miután megmásztuk a lépcsőket. Szép ajándékként. Így fogad bennünket Szabó Katalin, Dedinszky Mártával közös kiállításukon.

A belépőben Szabó Katalin grafikái köszönnek ránk sejtelmesen egy más világból. Mintha csak azt mesélnék, hogy Katalin az ország olyan részéről jött hozzánk, közénk Sopronba, ahol nyitott lelkűek, kedvesek és őszinték az emberek. Kelet-Magyarországról, Hajdúvidről 1981-ben.

Nem tanult rajzolni, festeni, csak anyuka rajzait figyelte mindig, melyeket a gyermekeknek készített. Foglalkozása sem feltételezi a festőművészt, hiszen vegyészmérnök.

2000-ben kezdett a képekkel foglalkozni, akkor gondolt rá: „Ha művészetről beszélünk, a legtöbb embernek a festmények jutnak eszébe….” és ő is ilyen alkotásokkal szerette volna meglepni embertársait, és saját magát.

A grafikák közül a férfi és a nő a legmegkapóbb. Sejtelmes kép, nem tudjuk, most készülnek erre a világra, vagy búcsúznak.

A termekbe lépve virágoskertben érezzük magunk. Finom, szelíd, simogatni való virágok. A hegedű , belépéskor virágénekeket intonál, később érezzük, hogy az egykori élő fa muzsikál belőle.

A tájképek hozzánk simulnak. Úgy érezzük, valahol mi is ott rejtőzünk a tájban, a mienk. A mienk, melankóliájával együtt „Az eső után”, a „Kis-Tómalom”, a „Köd a tó fölött”.

Felhőkön utazom, fodruk bodorítom

Szellők pille szárnyán röpködve álmodom.

Felhőkből kél az álom, fehér habosan

Álombéli kis falucskám tornyán fészkel

A világ-idő, időtlen, otthonosan.

Különböző technikákkal dolgozik és gyakran magányosak, egyszerűnek tűnnek képei. Az egyszerűség azonban elgondolkodtat. Kacérkodunk, milyen jó lenne belülről is megnézni a „Kútház” c. képet.

Ugyanúgy egyszerűnek tűnnek a soproni képek is, amelyek hosszabb szemlélés után szeretetre méltó, kedves gyermekké alakulnak képzeletünkben és úgy érezzük, magukhoz szorítanak.

Szabó Katalin sokoldalú művész. Nemcsak rajzol, fest, hanem szép verseket is ír. És maga teremtett magának kis műtermet, ahol mindent saját kezűleg készített.

Pályája során Szepes Péter Sosztarich András és a művészeti táborok segítették. Messziről jött Sopronba, de finom egyéniségét, tehetségét most már mint soproni tárja elénk ezen a kiállításon is.

Dedinszky Márta 14 éve él Sopronban. Miskolcról jött, építészmérnök. Szüleitől tanult rajzolni, festeni. Gyermekkora óta fest.

Nekünk, soproniaknak, Miskolc az 50-es évek végén szinte ellenségünk volt, hiszen odavitték az egyetemről a bányászokat és kohászokat. Az évek során azonban a bányász, erdész, kohász később faiparos összetartozás, Selmecbánya szelleme erősebbnek bizonyult, mint a 285 km, és ma már tudjuk, éppúgy összetartozunk, mint több száz évvel ezelőtt.

A miskolci-soproni Dedinszky Márta művészetében több korszakot különböztet meg. Egészében azonban minden képében ott bújik a mérnöki rend és a sajátos fantázia.

Önmagát képezte művészeti képzeletének átadására mikor tájképet festett, állatokat vagy modern képeket.

Legmegrázóbb a Kitörés címú képe. Nem vulkánkitörés, több annál. Látni, érezni, hogy ez a lélek kitörése.

Nála is szerepel a nő és a férfi, egészen sajátos eszközökkel mégis érezni, hogy ők összetartoznak.

Tíz éve foglalkozik tájképfestéssel, ahol az állatok vannak a középpontban. Mégis, a legmaradandóbb benyomást a „Karádi erdőrészlet” és a „Felvidéki téli táj” hagyja bennünk.

Úgy mondja, hogy vadászati témájú képeket fest:

– Én azonban ecsettel vadászom. –

Ezen a téren Muray Róbert, Holler László és Ludwig Zoltán voltak tanárai. Így születhettek az olyan képek, mint a Róka, aki olyan kedves, hogy legszívesebben enni adnánk neki. A pumát pedig megsimogatnánk.

Nemcsak fest, hanem számos könyv illusztrátoraként is jó nevet szerzett magának vadgazda körökben.

Meghatározó élmény volt életében az ausztráliai utazás. A messze vidék csodálatos színeit tükrözik az itt látható tájképek, csendéletek. Amikor Márta kutyusát sétáltatja, irigylésre méltó, mert bizonyára színesebbnek látja a környezetét mint mi, az egyszerű tárlatlátogatók.

Kedves Katalin és Márta!

Kedves Művésznők!

Kedves Kolléganők!

Köszönjük, ezt a mai szép tárlatot.

A kiállítást megnyitom.

Winkler András